Jóbarátom Rusnya Bazsika: Egerben a középsuliban egy osztályba jártunk, és az első zenekarnak nevezhető próbálkozásban is együtt zenéltünk(???) én még akkoriban basszusgitáron mert azon csak négy húr van és a lányoknak ugyanúgy bejön. (Jó, mondjuk előtte volt még egy sakálmetál banda is, aminek 1 azaz egy próbája volt, annak is a végére szénnéfüstöltük a zenekar egyetlen erősítőjét. Ami egyébként a család hifijéből volt átalakítva. Na mindegy.)
Szóval a zenekarban tulajdonképpen csak egy ember tudott zenélni, a többiek meg csak szerettünk volna. De azért lelkesen jártunk próbálni, meg minden. Igazából ha belegondolok most is ez van:-)
Olyan számokat játszottunk mint a Pink Floydtól a fal kettes, az Ígölz Hotel Californiája, Police- Every Breath You Take, Horváth Karcsi Nézz az ég felé, Sing Sing, East, Deep blue something, Mike Oldfield, meg ilyesmi.
Szóval Rusnya barátom zenekara itt ⇒ www.notyet.hu mutatkozik bé. Vigyázz vele addikt, egyébként nem annyira aprótéglás mint a másik prodzsektjük, amibe pedig emitt mászhatsz bele: www.kethold.hu
Az első progrokk, de bulizni, táncolni lehet rá, a másik ülős entellektuel befordulás.
Tomi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dorka 2008.01.16. 15:25:49
Vologdablog 2008.01.16. 16:26:47
Egyébként épp minap beszéltünk Rusnyával telefon, és úgy néz ki tavasszal csapunk egy közös Not Yet-Vologda bulit!
Lehet készülni, dörzsölöm a tenyerem!
Dorka 2008.01.17. 17:23:49